Mi és a cigányzene

Ha a magyar rádiózás múltját kicsit mélyebben áttanulmányozzuk, észrevehetjük, hogy a rádiózás kezdetén a rádió életében milyen fontos szerepet játszott a cigányzene.
Ennek ékes bizonyítéka a Magyar Rádió Újság 80 évvel ezelőtti cikke, melyet itt olvashattunk újra lapunkban. Ez az írás igen érzékletesen mutatja be a magyar cigánymuzsika különlegességét. Persze ezt a magyar nép a magyar lélek a legtermészetesebben sajátjának érezte mindig is, erről egyébként sok más írásban is megemlékeztek már a rádió újságok hasábjain kívül máskor is.
A magyar rádiózás megindulása után nemcsak a rádió vezetősége részére, hanem a nagyközönség részére is meglepetéssel hatott a közvetített cigányzene óriási nemzetközi sikere, hiszen számunkra ez teljesen megszokott volt. Mai szemmel nézve a dolgot, a mostani világból visszatekintve is nekem örömet okoz ez a siker.

Sajnos manapság egyre ritkábban hallhatunk cigányzenét a rádióadók műsorában, (hol van már a sokunk által ismert "Jó ebédhez szól a nóta" című műsor!) Ezért én a régi gramofonlemezek gyűjtésén keresztül elégítem ki cigányzene iránti igényeimet.

És ebben hatalmas szerencsém, illetve szerencsénk van! A bolhapiacokon és az innen-onnan előkerülő régi gramofonlemezek jó része cigányzenét tartalmazó lemez. Az még érdekesebb, és ez vonatkozik általánosan a régi gramofonlemezekre is, a mai napig elég gyakori a régi lemezek között még az első világháború idejéből vagy még korábbról származó lemez. Ezek persze mind akusztikus rögzítésű gramofonlemezek, és számomra igen érdekes ebből a korból származó cigányzenét (és persze más zenei felvételt) meghallgatni. Észrevettem, hogy 70-80 évvel ezelőtt másképp játszották a nótákat az akkori cigánybandák. Szebben, érzékibben. Csak hallgassuk meg egy régi gramofonlemezről a Vén cigányt, Fekete szárú cseresznyét, és a sok szép többi nótát. Erről már értekeztem cigány zenészismerőseimmel is, tetszett nekik a dolog, és még fel is néztek rám, hogy én ilyesmivel (is) foglalkozom. Egy kicsit elkanyarodva a rádiógyűjtéstől, fontosnak tartom a régi gramofonlemezek gyűjtését és, legalább azokat, amik csak úgy hozzánk kerülnek, őrizzük meg! Számomra teljesen természetes a cigányzene és a korai rádiózás kapcsolata, ma pedig egy szép régi működőképes zeneszekrény vagy gramofonos rádió össze is kapcsolja őket.

Egyébként a régi gramofonlemezekből sokszor nem készültek nagy szériák és csak kevésből készült újabb préselés.
Így igen sok lehet közöttük a ritkaság.
Ezt a néhány mondatot csak gondolatképpen írtam, de tudom, hogy sokan így gondolják, és értik, amit közölni szerettem volna.
Végül lássunk egy-két leghíresebb cigánybanda képét az 1929-es MRU lapszámaiból, mely éveken át szinte az összes híres prímásunkról és zenekaraikról tudósítást adott a maga idejében.

Kóger László



RMK Nosztalgia Rá dó Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádó Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2009.10.6