Reklámrádióink összeépítése

Reklámrádió, Nosztalgia Rádió Hírújság, 2010/71

Mint ahogy már előzőleg jeleztük, egyesületünk részére megterveztük a reklámrádió egyik kivitelét. Most a helyhiány miatt csak az összeépítést röviden ismertetnénk, főleg azok részére, akik a novemberi börzén az első példányokat megvásárolták.

A kis készülék két csővel működik, egyenesvevő, három fokozattal, a kapcsolás azt hiszem nem kíván különösebb magyarázatot. Az alkatrészek teljesen egyszerű alkatrészek, szinte mindenki lomtárában megtalálhatók, de ami nincs az a börzéinken beszerezhető, vagy ismerősöktől összeszedhető. Az egész készülék 15 V dugasztrafóról működik, így nincs veszélyes feszültség a készülékben. Többféle csővel is működik a magasabb számozásúak meredekebb csövek, azokkal jobban működik. Az összeállításhoz egy kis kreativitás kézügyesség azért kell, itt-ott igazítani kell, de azért gyorsan összeállítható. Az anódfeszültség feszültségnégyszerezéssel 85 V, a végcső kb. 130 mW-ot tud leadni erről a feszültségről.

1. Az összeállítást a dobozzal kezdjük, a hajlékony fóliát ragasszuk rá az előlap hátlap peremére, a kivehető hátlapnál vágjuk át a rögzítéseket, szereljük fel két csavarral a rögzítő fület, a csavaroknak fúrjuk elő a bevágásokban. Ragasszuk fel a matricákat. Ha megvagyunk ragaszuk bele a fatalp réseibe. A fatalpat, fa ívét pedig lakkozzuk le ízlésünk szerint. A faív ragasztását célszerű kétoldalú öntapadós fóliával végezni. A ragasztásokat kb. 1 cm széles öntapadós famintázatú tapétával takarjuk el. Sziloplaszttal ragasszuk be a hangszórót, vagy csavarral rögzítsük. Jó érzékeny 10 cm átmérőjű hangszórót keressünk, a hangszórók eléggé szórnak érzékenységre!

2. A nyáklemezre a furatok fölé szereljük a két foglalatot akár csavarral, akár a földre menő kivezetések leforrasztásával. Az 1-es 9-es lábak hátrafelé álljanak. Forrasszuk be a foglalatok közvetlen közelében levő alkatrészeket.

3. A plexi szerelőlapra a csőszegecsekkel rögzítsük a belső öt forrfület, pákánkkal nyomjuk helyére a csőszegecseket. A két szélső forrfület a ferritantenna tartóval, csavarral rögzítjük. A szürke műanyag rúdból vágjunk le kétszer 10 cm csíkot, egyik felét 1 cm-nél hajlítsuk be (pákával melegítve) a fül közepére 3 mm-es lyukat fúrunk és csavarral rögzítjük a forrfüllel a helyére. Felül bevágást készítünk a ferrit részére.

4. Forrfülekre felszereljük a tápegység rész alkatrészeit. Potméterre ráforrasztjuk az odavezető alkatrészeket. Felszereljük a forgót, potmétereket. Behuzalozzuk a rajz szerint.

5. A ferritre feltekerjük a 75+5 menetet. Alája papírréteget tegyünk, a papír és a ferrit közé tegyünk egy darab vastagabb huzalt, a tekercselés után azt húzzuk ki, hogy tologathassuk a ferriten a tekercset. Erre azért van szükség, hogy max hangerőre be tudjuk állítani a tekercset. Az 5 menet a szerelőlap széle fölé essen. Kimenő trafóként használjunk bármilyen kisebb kimenőtrafót bontásból, a vasmagot földeljük le, ha „ráfúj" az antennára fordítsuk el. Helyezzük be a csöveket.

6. Adjunk 15 V feszültséget a tápcsatlakozóra, ha nincs elkötés elsőre megszólal a készülék! A skála BP I. jelét állítsuk a Kossuth adóra, antennatekercs húzogatásával álljunk maximum hangerőre. Anódfeszültséget ellenőrizzük le, 80-85 V-nak kell lennie.



Ha kevésnek ítéljük a hangerőt, próbálkozzunk a csőtípusok válogatásával, a kimenő trafó, hangszóró cseréjével.

Ezekre kényes a készülék hangerő szempontjából. Ha így is kevés még két dióda és elkó beiktatásával feszültség
hatszorozással 105-110 V anódfeszültséget is előállíthatunk, így 250 mW-ot is lead a készülék. Aki akar a hálózati trafót be is építheti, de csak saját felelősségére. A kimenőtrafót felszerelhetjük akkor a hátlapra belülről a két nyílás alá. A forgatógombok még nincsenek megoldva, a mintapéldányon fából lettek kiesztergálva. Tegyünk rá gombot ízlésünk szerint.



Bővebb ismertetést a következő számban olvashatunk. Aki megépíti a készüléket kérnék tapasztalatot lapunkban való leközlésére. A rajzot Kertész László készítette.
A készülék megvásárolható a főbb alkatrészekkel 6.000.- Ft-ért, ez tartalmazza a dobozt, szerelőlapot, matricákat, forrfüleket, antennatartó anyagot. A belevaló alkatrész kb. 2-3 ezer Ft-ból kijön. A készülékek sorszámozottak! Eddig az első 10 példány kelt el. Aki készen akarja megvásárolni, az plusz 5.000.- Ft szerelési költséggel jár, plusz táptrafó.
A készülék formája az 1933-as Orion 7037-es kicsinyített mása, kb. 5 W-ot fogyaszt, ragyogóan alkalmas íróasztalon, polcon, irodában háttérrádiónak.

Kóger László és Gergely Béla






RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2010.4.6