Egy Philips Junior felújítása
A "kedvenc" iskolánk igazgatójának (Laci Bácsi, alias Dr. Horváth László) irodájában sokáig állt egy kissé viseltes Philips JUNIOR rádió. Mivel én nem csak rádiógyűjtő, hanem rádióamatőr is vagyok, klubnapokon többször meglátogatom az Igazgató Urat. Az egyik klubnapon felajánlottam, hogy a tőlem telhető szinten feljavítom, megszólaltatom a rádiót. Eltelt néhány hét (hónap?) amikor egyszer a készülék megjelent a rádióklubban egy nevemre szóló címkével.

Ez lett a „felhívás keringőre", avagy az ígéret tettekre váltása elérkezett! Amikor a rádió a műhely asztalra került, akkor derültek ki a hibák: a panel kissé rozsdás, a hullámváltó gomb tengellyel együtt hiányzik, nem belevaló alkatrészekkel javították (mint a képen is látszik) stb. A szétszedés után jött a rozsdaoldó, tisztítás és az alkatrész vadászat. A belerakott elkók helyett csináltam egy az eredetihez hasonló kondenzátor blokkot.
Vékony úgynevezett "nyúzott" (nincs rajta rézfólia, csak az üvegszálas lemez) nyomtatott áramköri lapból (ami bakelit lemez is lehet) kivágtam egy lapot, ami a szerelőlap nyílását lefedi. Kiszedtem egy forrléc érintkezőit, ezeket felerősítettem a lapra. Ezekhez forrasztottam a kondenzátorokat (persze belülről!). Az értéküket csak tippeltem, illetve a "néhány" éves gyakorlatból következtettem ki. Az egészhez nagy segítség volt az újságunkban erről a készülékről régebben megjelent cikk, és a fényképek. Az "elkó" doboz egy spirálfüzet fedőlapjából készült. Megrajzoltam, kivágtam, összeragasztottam, majd lefestettem ezüst festékkel. A doboz természetesen az alaplemez méretére készült. A dobozt csak a panel rögzíti, de ez tökéletesen elég is. Lehetett volna a dolgot szépíteni azzal, hogy feliratozom az elkó blokkot, de erre nem volt technikai hátterem, így maradt a sima festés.

Az alkatrészeket, amik át voltak rakva az előző elkók miatt, visszaforrasztottam az így kialakított "eredeti" helyükre. A huzal ellenállások szakadtak voltak, de ezek egy-egy bilinccsel (REMIX huzalellenállásról való) javíthatók voltak, mivel a megtalált szakadási helyet a bilinccsel rövidre lehetett zárni. Igaz, így egy kissé csökkent az értékük, de ez nem probléma, viszont maradhattak az eredeti ellenállások!

A csövek fűtőszála jó volt, így bíztam abban, hogy jók is. A többi alkatrészt nem kellett cserélni. Mindet megmértem, értékük megfelelt az adott helyen szokásosnak. Az alkatrészeken nem szerepel az értékük, csak egy kódszám. (Ezt az említett cikkben Kóger Laci is írja, és nekem sem sikerült erről a rádióról olyan leírást találni, ahol az alkatrészek értékei szerepelnének.) A készülék nagyfrekvenciás része szinte gyári állapotban volt, ahhoz nem kellet nyúlnom! Sikerült pótolni a hullámváltó tengelyét, és gombját, a hálózati csatlakozónak is sikerült korabelit találni. Zsinórnak a börzén kapható pamutszövött zsinórt tettem fel.

A doboz felvált furnérozását visszaragasztottam, és átcsiszoltam. Fényezése politúrral történt. Nem egyszerű dolog (elsőre), de ha az embernek van türelme, és hozzávaló anyaga, akkor szépen meg lehet csinálni. Az elektromos javítás, összeszerelés és ellenőrzés után jött a bekapcsolás.

A rádió elsőre kiválóan működött!! Én a (nálam szokásos) 6 méteres pecabotra kirakott antennával, és radiátorföldeléssel használtam. Minden hullámsávon jól működött a rádió! Este több külföldi, még arab nyelvű adó is jött. Ami még érdekes volt, hogy földelés nélkül is jól szólt a rádió. Érzékenysége nem sokat változott. Az igaz, hogy ez a "földelés" viszont az érzékenység mellett a zajt is megnövelte! Ezt a dolgot már a rádióamatőr gyakorlatban is megtapasztaltam, és ott már nem is használom! (Panelban lakom, és onnan is rádiózok.)

Az Összeszerelés után a rádió nagyon szép, dekoratív készülék lett. Átadása a novemberi börzén történt. Nem csak a tulajdonosnak tetszett, de sokan meg is akarták venni, tehát azt hiszem jól sikerült külsőleg is a felújítás.

Rigó István HA5AUC



RMK Nosztalgia Rá dó Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádó Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2009.9.2