NEVA-52 SU 1952

Ismét egy régi szép szovjet készülék. Azt mi megszoktuk, hogy Magyarországon mindenféle szovjet készülék is használatban volt, a hivatalos import készülékek mellett. Ezek közül való a most röviden ismertetett NEVA rádió. Tudomásom szerint hivatalosan nem volt nálunk forgalomban ez a típus. A készüléket egy Leningrádi „fémárugyár" gyártotta, az elnevezése nem egyértelmű. 1947-től gyártott a gyár egy NEVA típusú készüléket, de ez ezzel a készülékkel nem azonos. Ezt a típust NEVA-52 névvel illették, de a készüléken és a hátlapon csak NEVA jelzés van. Ennek ellenére azért a készülék egyértelműen be van azonosítva NEVA-52 típusnak, úgy látszik annak idején a szovjet nem adott ilyen apróságokra. Szépnek mondható darab, legalábbis nekem tetszik, már jó ideje gyűjteményem darabja. Mint ahogy a neve jelzi 1952-es modellnek számit.

Érdekes a készülékház, itt is nagyon szép festett famintával látták le a külső felületet, erről már írtam más szovjet készülékek ismertetésénél. Az élek és a készülékház egyes részei viszont feketére vannak festve. A festett faminta viszont tényleg nagyon szép. Nyilván, mint igényesebb készülékre ez dukált.

NEVA52.pdf


Szerencsére a készüléken a külső festés nagyon szép állapotban megmaradt. Nem irigylem az orosz gyűjtőket, akiknek ilyen festéseket kell restaurálni, újra festeni, de gondolom biztosan megtalálták a módját. A régi szovjet készülékek jó része ilyen és hasonló festéssel készült. Érdekesség az osztott skála. Ez azt jelenti, hogy az egyes hullámsávok (3 RH-KH-HH) mind külön szeletskálát kapott melyeket szorosan egymás mellé raktak, mindig csak az a skála világít, amelyik üzemel. Úgy, mint nálunk az Orion 99-nél vagy az 50-es évek Orion 442-882 készülékeknél. Az egyes skálarészek szép színesek, állomásneveket egyáltalán nem tartalmaznak, ez is orosz jellegzetesség. A hátlap tele van „firkálva" ahogy a szovjet készülékektől megszoktuk.

A belső szerkezet igen korrekt, mintha nem is szovjet gép lenne. Persze a precíz kivitelt és szép szerelést már megismerhettük már más szovjet készülékeknél is. A nagyobb készülékeknél gyakorlat volt akkor a külön hálózati trafó egyenirányító rész és a shasszi. Ez itt is így van, érdekes a feszültségválasztó dugó, melyet elforgatva, bedugaszolva lehet különféle feszültségekre kapcsolni a rádiót. Szép színes feliratokkal van ellátva, ez talán valami amerikai behatás, hisz tudjuk, hogy az időtájt nem csak az elektroncsőgyártás nyugodott amerikai alapokon, hanem az alkatrészgyártás is. A rádiógyártás szemlélete is hasonló volt.

A nagyfrekvenciás rész szépen ki van dolgozva, a 30-as évek régi Orion gépek jutnak róla eszembe. Rekeszesen árnyékolt, jó minőségű rövidhullámú rezgőkörökkel van ellátva. A KH-HH rezgőkörök hasáb alakú árnyékoló burák alá kerültek. A kf-ek sávszélesség szabályzások, ellenállások zöldek, kondenzátorok barna bakelitházas csillámok, piros csőkivitelűek.

A készüléket már régen megszólaltattam, szépen működik, igaz a hangszín-hangerő pótméter már nem eredeti. Az egyik cső sem eredeti, novál csővel pótolta valamelyik javító szakember. Érdekes, hogy talán nem mindig volt elérhető a szovjet acélcső sorozat. Ha jól emlékszem ez a három pótolt alkatrész részemről a felújítás során azért maradt a készülékben, mert a pótméterekről nem tudtam,hogy milyen az eredeti, csövem lett volna, de nem volt hozzá a készülékbe való foglalatom. Úgy gondoltam ebben az esetben, ha én is csak egy másik nem belevaló foglalatot, pótmétert tudok csak beépíteni, az sem lenne eredeti, akkor talán jobb ha benne marad az amit már régen raktak beié. Persze esetleg legalább egy orosz alkatrészt lenne mód beépíteni, de az sem lenne eredeti, az egész elgondolás, felfogás kérdése, no és esete válogatja. A külföldi daraboknál sokszor kerül az ember ilyen helyzetben, nincs eredeti alkatrész, vagy nem tudni milyen volt.

Az elkók viszont eredetiek, ezek általában jó minőségűek voltak a szovjet ipar részéről. A nagyméretű hangszóró szép példány, de a hangjával igazából nem vagyok megelégedve, kicsit „orrhangú", a készülék vételkészsége viszont kiváló.

A készülék eredeti leírását is olvashatjuk a szovjet"Kádárkönyvből" de a szovjet RADIO 1952. 7. számában egy részletesebb leírást is közöltek annak idején. A készülék a következő találkozón a valóságban is megtekinthető lesz.


Kóger László


RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2012.11.23