Rövidhullámú iránymérő rádióvevő készülékek,

Néhány hazai rádiógyűjteményben, valamint külföldi gyűjtőtársak virtuális bemutató oldalain is előfordulhat, hogy találkozunk a bemutatott műsorvevő készülékek mellett a rádió vevőkészülékeknek egy - egy különleges példányával.

Ezek közé tartoznak a rádió iránymérő készülékek, melyek nem műsorok vételére készültek, hanem a megnevezésükből is következően, rádiós helymeghatározás céljára készültek.

Több esetben a „katonai készülékek" kategóriába sorolják, az esetleges felhasználásukra gondolva.

A most bemutatásra kerülő készülékek mégsem azok, ez a kis betekintő írás nem a „profi" készülékekről készült.

A bemutatott készülékek többsége rádióamatőr konstrukció, és ahány alkotó, annyiféle kivitelezésben készültek.

A rádióamatőrök által „kitalált" rádió iránymérő versenyeken, népszerű nevükön „rókavadászat"-okon használták és használják a versenyzők ezeket a készülékeket.

Természetesen a folyamatos technikai fejlődés lehetőségei következtében már régóta nem csak rövidhullámon rendeznek versenyeket, hanem az URH sáv rádióamatőrök részére kiutalt tartományában is. Arra a sávra viszont az eltérő adásmód és jellegzetességek miatt más kialakítású készülékeket használnak.

Ismertetőmben azonban most csak a rövidhullámú készülékekre térek ki, hangsúlyozottan azoknak a teljesség igénye nélküli bemutatására, történetük rövid összefoglalásával.

Az URH készülékekkel egy más alkalommal foglalkozunk.

Bevezetésként a kezdeti versenyekről néhányadat.

Hazánkban az első rádió iránymérő versenyt 1934. őszén, a Rákoskeresztúr - Vecsés térségében lévő, részben erdővel fedett terepen rendezték meg.

Erről az első, kezdeti lépésről részletesen beszámol a korabeli Rádióélet 1934. szeptember 30-október 6. -i száma (VI. évfolyam, 40. szám).

A RADIOELET-ALWAYS elnevezésű versenyen a megkeresendő rádióadó a 230 m-es középhullámú sávban dolgozott. Ez egy 50 W-os Standard adó volt, melyet a verseny rendezője, a rádiónosztalgiázók körében jól ismert Zelenka László mérnök úr kölcsönkért a Standard Villamossági Rt-től.

A feladatra egy hétig készültek fel Zelenka cégénél, ellenőrizték a készüléket és a tartozék anyagokat, akkumulátorokat, majd a versenynapon, a terepen mindössze negyed órányi idő kellett a célállomás felállítására és beüzemeltetésére.

Az újságcikkben az is olvasható, a verseny után szép számmal érkeztek levelek, melyek szerint a rendezvény „műsorát" sokan hallgatták, hiszen középhullámon sugárzottá céladó. A „műsor" szó nem véletlen: a rendezéshez felmálházott tartozék anyagok között hanglemezek is voltak Zelenka László rendezői beszámolójában megemlíti, hogy a versenyre kb. 60-an jelentkeztek be, és a nagy sikerre alapozva, a közeljövőben meg fogják ismételni évente tavasszal, és ősszel....

Dr. Falus László Zelenka László munkásságát bemutató könyvében utalás történt még egy 1935. júniusában megtartott versenyre, de erről adatokat nem sikerült ezidáig megtudni.

Valamilyen okok, talán a válságos gazdasági tényezők miatt, (abban az időben sem volt „olcsó mulatság" az amatőr rádiózás, főleg versenyek rendezése), később már nem valósultak meg a lelkesen tervezett versenyek, csak a háború utáni újra szerveződött rádióamatőr mozgalomban 1958-ban éledt újra ez a rádiós játék...

Az 1934. évi verseny megrendezését minden bizonnyal az Always cég támogatta anyagilag, részben az elnevezés alapján, részben az újságban megjelent reklám-ízű riportban megfogalmazottak miatt feltételezhető.

Feltételezhető továbbá, hogy a verseny megszervezésének gondolata összefüggésbe hozhatóak a Z. L. Rádiólaboratórium nagy sikerű térerősség mérő berendezésének kialakításával, használatával, amely ezekben az években készültel, és indult sikeres útjára.

A korabeli filmhíradó, a Magyar Világhíradó 554. száma jóvoltából néhány pillanatot láthatunk az eseményről az interneten:

http://filmhiradok.nava.hu/ oldalon, 1934-es év októberére klikkelve, a második riport.

A versenyzők keretantennás készülékekkel indultak.

A vevőkészülékekről egyéb leírás, dokumentum ismereteim szerint nem maradt meg az utókornak. A háború folyamán, 1944-ben a Magyar Rövidhullámú Rádióamatőrök Országos Egyesületének székházát bombatalálat érte, ennek következményeként más értékek mellett, a magyar rádióamatőr mozgalomra vonatkozó pótolhatatlan dokumentumok, emléktárgyak elpusztultak.

A háború utáni időszakban a rádióamatőr mozgalom lassú éledése közepette, újra előkerült a verseny megrendezésének gondolata.

Az 1956-ban, az októberi események miatt utolsó számként megjelent

A Központi Rádióklub Híradója című rádióamatőr újság októberi számában HA8WS hívójelű Hídvégi Tibor felveti a gondolatot az Amatőreink Hangja című fórumon, hogy a rádiós élet színesítése, fejlődése érdekében rádió iránymérő versenyeket kellene szervezni, és az akkori lehetőségeket figyelembe véve, a kivitelezésre is konkrét javaslatot tesz....

A megvalósításhoz azonban kicsit várni kellett.

Időközben a nemzetközi rádiós világból hírek érkeztek rádió iránymérő versenyek rendezéséről. A külföldi szaklapok egyre gyakrabban írtak az itt-ott megrendezett „rókavadászatokról". Végül is 1958-ban elérkezett a pillanat, az MHS (Magyar Honvédelmi Sportszövetség) keretében működő rádióklubok, és adóengedéllyel, vagy megfigyelőszámmal rendelkező rádióamatőrök értesítést kaptak, készüljenek fel a hazánkban szeptember 21-én megrendezésre kerülő „rókavadász" versenyre. Ez az értesítés kiegészült módszertani útmutatóval, valamint a versenyszabályok, feltételek ismertetésével is: két rókaadó helyezkedik el egy 3 km sugarú körben a terepen, az egyik a 80 m-es rövidhullámú sávban, a másik a 2 m-es ultra rövidhullámú sávban 3 percenként, nem egészen egy percre időtartamra „beszélős" üzemmódban bejelentkeznek. A versenyzők külön-külön indultak nagyjából a középen elhelyezkedő gyülekező helyről, indulás előtt igazoló-lapot kaptak, melyeket megtalálás után a róka-adót kezelők „érvényesítettek", majd a cél-helyre beérve leadták a vezető „bírónak".

Az elért időeredményük alapján alakult ki a sorrend, az első helyezetteket éremmel, oklevéllel, és tárgyjutalomban részesítették.

A versenyről az 1958. októberi Rádiótechnika újság képes riportban számolt be, „Új versenyág született" címmel.

Az 1958. augusztusi Rádiótechnikában jelent meg annak a „mintakészüléknek" az elkészítési leírása, melyet egyszerűsége, és a korabeli elérhető alkatrészek miatt ajánlottak megépítésre.

A készülék miniatűr telepes csövekkel készült, egyenes rendszerű, visszacsatolt audion kialakítású volt. Az irány meghatározását a ferrit antenna tette lehetővé, majd az ideális 8-as karakterisztika segédantennával (kis méretű botantenna) történő eltorzítása után eldönthető volt, merre is kell indulni a kereséssel. (1. ábra) A keresés a vett rókaadó által sugárzott beszéd hangerejének minimum érzékelésével történt a csatlakoztatott fejhallgatóban. Kapcsolási rajza az 2. ábrán, a kivitelezés képei a 3. és a 4. ábrán látható.



A készüléket HA5BT Stefanik Pál konstruálta, és a Rádiótechnika újság házi múzeumában napjainkban is nagy becsben őrzik.

A Rádiótechnikában 1959. februári számában jelent meg első alkalommal a keveréses elvén működő rókavevő elkészítésének leírása. Készítője Lengyel Gábor (HA5AR).

Kapcsolási rajza (5. ábra) hasonló, mint a „kor" telepes, csöves kialakítású készülékei. Lényeges eltérés az antenna és modulátor kör kialakításában van, illetve az automatikus érzékenység szabályzás körének elhagyása, helyette „kézi" erősítés szabályzás beépítése történt. Beépítettek egy műszert is, mely a vett jel erősségét volt hívatott indikálni. A később kialakított konstrukciók során ezt az áramkört a versenyek gyakorlati tapasztalatai után már nem alkalmazták, illetve elhagyták, mert egy jó vevőkészüléknél elegendőnek bizonyult a vett jel hangerejének változásaiból következtetni a térerőre.

Ebből a korszakból, a tárgyi emlékek sorában, ismereteim szerint még létezik egy másik, szintén „szuper-elven" kialakított készülék, konstruktőre a kecskeméti Ádám Attila (HA8UJ). Ezzel a készülékkel annak idején nemzetközi versenyekre is eljutott.

A viszonylag rövid ideig tartó „teljesen csöves" korszak technikai körülményeit áttekintve feltétlenül meg kell említeni a csöves készülékek táplálásának megoldását, valamint a kisméretű alkatrészek beszerzési lehetőségeit is. Talán szerencsésnek mondható az a helyzet, hogy a hazai rádiógyártás 1956. körüli időszakban már megjelentette a hordozható, kisméretű telepes üzemű táskarádióit. (Sonett, Terta 406, 408, Orion 701). Nyilvánvalóan ezekhez megfelelő méretű anódtelepeket akkor már gyártott az ipar, és a kereskedelemben is kaphatóak voltak. Az alkatrész ellátás és beszerezhetőség is így alakult, noha érthető módon a konstruktőrök szerettek volna minél kisebb alkatrészeket a rókavevők építéséhez kapni. Tehát azokból az alkatrészekből készültek a készülékek, melyek egyáltalán kaphatóak voltak akkor, illetve hozzájutottak a klubokon keresztül az amatőrök. Anódtelepként leggyakrabban az Akkumulátorgyár 30G (45 V-os), vagy 45 H (67,5"V-os) réteges cellás anódtelepeit használták. Ezek az ismert Leclanche-rendszerű elemekből (cellákból) felépített telepek voltak. A jelentős méret változást tulajdonképen a műanyag ipar fejlődése tette lehetővé. Cellákat alakítottak ki, az egyik cella negatív pólusát képező horgany anódlemez közvetlenül érintkezik a soron következő cella pozitív pólusát képző depolarizációs massza­grafit keverékből készült maggal. Igy a legjobb hely- és súly kihasználás adódott. A kor telepes eszközeihez kifejlesztett telepeket a Rádiótechnika 1958. évi 6. számban „Új, kisméretű áramforrások" című cikkben ismertette. Fűtőelemként a jól bevált „Góliát" elemet, esetenként kisméretű akkumulátor cellát használtak. Kezdetekben az anódtelepet, és a csövek fűtését ellátó góliát-elemet külön táskában, hátizsákban vagy oldalzsákban vitték a versenyzők, később már bekerültek a készülék dobozába. Nagy változásokat hozott a készülékek építésében a tranzisztorok megjelenése a készülékek konstruálásában. Először a hangfrekvenciás részekben alkalmazták, így alakultak ki rövid időre használatban volt csöves-tranzisztoros készülékek.

Amikor a rövidhullámú alkalmazásra használható tranzisztorok is elérhetőek lettek, akkor már könnyebb volt készülékeket építeni a klubokban, vagy otthon, leírás, vagy egy jól sikerült mintapéldány után. Az MHS felismerte a lehetőséget, hogy a rádiózással való ismerkedés ezen formájával fiatalok tömegeit lehet bevonni a rádióklubokba, 1966-ban jelentős anyagi támogatással, versenyzésben és készülék építésben tapasztalatokat szerzett rádióamatőrökkel Rókavadász Rádióépítő Kitteket (6. ábra) állított össze, és azokat a rádióklubok rendelkezésére bocsájtotta. A kittekből összeállított készülékekkel a megemelkedett kezdő versenyzői létszámot el lehetett látni. A Rádiótechnika 1967. évi februári számában ismerteti a Junior" rókavevő kittből építhető készülék építési leírását. A készülék kapcsolási rajza a 7. ábrán látható. A kitt az alkatrészeken kívül tartalmazta az akkor újdonságnak ható nyomtatott áramköri lapot is, kimaratva, és a dobozt is.
Sikerült két ilyen készülékre ráakadnom. Az egyik, gyűjtőtársunk tulajdonában volt, a másikat a budapesti MOM Rádióklub szekrényében őrizgették évtizedeken keresztül.


Ezek a készülékek a 8., és 9., valamint egy módosított változat a 10. ábrán láthatóak.

Megjegyzem, hogy a készülék „leggyengébb" pontja a teleptartó kialakítása volt. A készüléket kettő darab 2R10 bottelep sorba kötve, 6V tápfeszültséggel táplálta, és amikor a szorító-érintkező rugók elgyengültek, akkor bizonytalanná vált az érintkezés, olykor a bottelepen belül is. (A telepet alkotó két elemet csak a papírtok szorította össze!) A legtöbb használó ezért „átalakította" a készüléket a stabilabb csatlakozást adó, 9V-os tranzisztortelep (6F22) használatához. Az egykoron rádiós játéknak indult kezdeményezés, a rendszeresen megrendezett versenyek, a fiatalok érdeklődése, és a versenyzői létszám gyors emelkedése következtében időközben sportágazattá fejlődött. Szükségessé vált más megoldások keresése is a készülékek gyors és nagyszámú előállítására, hiszen a bekerült fiatalok többsége a klubok nyújtotta segítség ellenére sem volt képes összeépíteni készülékét. Lengyel Gábor HA5AR, szakmai berkekben a kor közismert rókavadász készülék konstruktőrének elgondolása alapján, kezdték el első feladatok között az újonnan felálló MHSz Kísérleti Intézetében, a kereskedelemben kapható kisméretű, olcsó „Kozmosz" szovjet műsorvevő zsebrádiókat átalakítani a rókavadászat technikai követelményeinek megfelelően. Az átalakítás abból állt, hogy kiépítették a szerelt panelt, majd a bemenő, ferrit antennás körét, és az önrezgő-keverő rezgőkörével együtt áthangolták a 80 m-es amatőr sávra. Megszüntették az automatikus erősítésszabályzást, mert ez versenyzés közben nehezítette volna az irány érzékelését. Megszüntették a hangerő szabályzását, átalakítás után a potméter a készülék érzékenységét szabályozta. Beépítésre került egy egyszerű kialakítású úgynevezett beat-oszcillátor. A óO'-as évek közepétől már a rókaadók modulálatlan távíró jeleket sugároztak, és ezen jelek hallhatóvá tételéhez volt szükséges a beat-oszcillátor. A készüléket egy alumínium lemezből hajlított dobozkába helyezték a teleptartóval együtt. (11. ábra) A MOM Rádióklubban talált készülékről készített kép a 12. ábrán látható.


A készüléknek a javításához információk találhatók a Rádiótechnika 1971. év 12. számában. Elkészült a hasonló kialakításban tervezett URH sávra való készülék kísérleti példánya is, ez valójában egy kétszer transzponált vevő lett. 1972. év elején a Rádiótechnika ennek is leközölte az elkészítéséhez szükséges adatokat, de a stabilitási problémák miatt ezt nem építették sorozatban tovább, nem került a klubokhoz.

Valószínűleg nehezen ment a klubok készülékekkel való ellátottsága, mert 1973. körül, annak idején volt Központi Rádióklub feladatkörét ideiglenesen átvállaló Budapesti Rádióklub jól felszerelt műhelyében, a témához jól értő rádióamatőr kollektíva sorozatban elkezdte gyártani azokat az RH vevőket, melyek a 13. és 14. ábrákon láthatóak.


Ezeknek a készülékeknek a „lelkét" egy kereskedelembe behozott, viszonylag olcsón kapható japán zsebrádió panelje képezte. Az átalakítás lényegében ugyanolyan mozzanatokból állt, mint az előbb említett „Kozmosz" készüléknél, csak a beat-oszcillátort nem a panelre építették, hanem egy külön kis áramkörként, a hangszóró helyére került. A készülékekből több, mint 100 db. került budapesti klubokhoz, és hozzávetőlegesen 50 db. jutott az MHSz Pest megyében működő rádióklubjainak is.

A 70'-es évek közepétől, az alkatrészek fejlődésének köszönhetően, az analóg integrált áramkörök alkalmazásával az MHSz REKI (Magyar Honvédelmi Szövetség Rádióelektronikai Intézet) újabb, rókavevő készülékcsaládokat fejlesztett ki, és kezdte nagy sorozatokban gyártani a klubok részére.
Ez időre kialakult a versenyek egységes technikai követelményrendszere, és a Versenyszabályzat is, elismert rádióamatőr sportként tartották nyilván a rádió iránymérést.

A nemzetközi versenyeken már a 60'-as évek közepétől folyamatosan ragyogó eredmények születtek, melyek köteleztek is. Viszont a REKI által gyártott készülékek elsősorban a sport tömegesítése jegyében születtek, és az olcsóság, egyszerű kivitelezés volt az alapállás a gyártásuknál. Igy állt elő az a helyzet, hogy az igényesebb versenyzők - már akik képesek voltak rá - saját maguk készítették el készülékeiket, vagy megvásárolták nagy tapasztalattal rendelkező külföldi gyártótól.

Talán ez természetes is, hogy a válogatottságra készülő, illetve nemzetközi versenyeken induló versenyzőknek kiváló minőségű, érzékeny és főleg „testre szabott" készülékek kellettek, csak így lehetett jó időeredményt elérni. Ennek a véleménynek nem mond ellent az a tapasztalaton nyugvó megállapítás, hogy a REKI készülékei teljes mértékben megfeleltek annak a célnak, mely szerint a rádióklubok több versenyzőt indíthassanak, továbbá kezdő versenyzőknek ideális készülék volt.

A REKI által gyártott készülékekben a TCA 440 és TAA 611 típusú integrált áramköröket használták fel, később a megszüntetett gyártású TAA ól 1 helyett a könnyebben beszerezhető, hazai gyártású TBA 820-t alkalmazták. Meg kell említeni, hogy a konstrukcióban kerámia szűrők is alkalmazásra kerültek, egy a KF fokozatban, másik a beat­oszcillátor áramkörében. A készülékek többféle változatban épültek, részben a korszerűsítés miatt, részben a beérkezett tapasztalatok, javaslatok miatt, de leginkább a hazai kereskedelemben beszerezhető alkatrészek függvényében. Az első szériák forgókondenzátoros hangolásúak voltak, később áttértek a „strapabíróbb" potméter-varicap diódás hangolásra. A legutolsó konstrukciók újból forgókondenzátoros hangolásúak voltak. Volt egy olcsó, „junior" változat is, amely csak egy TCA 440-es IC-vel, úgynevezett színkrodin elven működött. Kapcsolási rajza a 15. ábrán látható. Nagyon gyenge volt a hangereje, különösen a hozzá kapott „miniatűr" 30 ohmos bedugós hallgatóval. Inkább csak edzésekre, gyakorlásra volt alkalmas, versenyzésre sajnos nem. Sok esetben bővítették egy hangerősítő résszel, vagy beszereztek „nagy ohmos" hallgatókat hozzá. A REKI által gyártott vevő készülékekről részletes leírás található az 1980. évben megjelent Rádiótechnika Évkönyvben. A 16-os ábrán a forgókondis hangolású, alap­készülék kapcsolási rajza látható.



A 17., és 18. ábrán egy REKUunior vevőkészülék látható. A 19. és 20. ábrán pedig a BKV Rádióklub készülékei közül egy, több ferritrúdból kialakított antennával felszerelt kísérleti példányról készített fotó. Valószínűleg ebből csak néhány darab készült, a készülék 05-ös gyártási száma alapján. Ilyen készülékek napjainkban is feltalálhatók a Puskás-börzén, vagy idősebb rádióamatőr gyűjtőtársaknál, a szekrény alján. Tehát, ha valaki be szeretne szerezni gyűjteményébe egyet, ma még talán nem reménytelen a helyzet... Az MHSz REKI készülékeihez teljesen hasonló készülék felépítésű a német, (akkor NDK) RFT gyár által gyártott FPE 80 típusú vevőkészülék. A 80'-as évek első felében néhányszor tíz darab került be valamilyen csereüzlet formában azokhoz a rádióamatőr klubokhoz, melyek ezt a sporttevékenységet eredményesen végezték. Tipikus német gyártmány, időjárás és ütésálló, maximálisan jó elektromos paraméterekkel, precíz kivitelezéssel. Természetesen hozzá tartozott a műszaki leírás, a mérési lap, és garancia jegy. Mégsem kedvelték meg a versenyzők, ma úgy mondanánk, nem volt versenyző-barát a kialakítása. Nagyok voltak a méretei, a súlya, a kezelőszervek nem estek kézre. Az előre-hátra mérésnél meg kellett állni, futás közben nem lehetett a botantennát becsatlakoztatni. Ennek a készüléknek okán is bebizonyosodott, hogy igazán jó készüléket csak az tud konstruálni, aki maga is tapasztalt versenyző.

A 21. ábrán látható a készülékről készített fotó. Kapcsolási rajza hasonló volt, mint a REKI forgókondenzátoros hangolású készüléké, a beépített IC-k viszont RFT gyártmányúak voltak. Nem hagyható ki a sorból, hiszen a 70'-es, 80'-as években budapesti versenyeken sokszor találkoztunk, és azok is, akik eljutottak nemzetközi versenyekre találkoztak a szovjet versenyzők rövidhullámú készülékeivel. (22. kép, Kovács Gábor készüléke) Érdekes, hogy náluk rövidhullámon a keretantennás készülékek voltak a megszokottak abban az időben, pedig a ferritantennás készülékek, kis helyigényük miatt könnyebben szállíthatók. Az okot talán a keretantenna határozottabbnak vélt minimum-érzékelésében kell keresni. Természetesen a keretantenna „fizikájából" eredendően más a mérési eljárás, de az előre-hátra mérés gyakorlata ugyan az, mint ferrit antenna esetén, vagyis eltorzítják a keretantenna szabályos 8-as alakú jelleggörbéjét. Ilyen módon az irány egyik oldaláról erősebben hallhatók a jelek, tehát arra fele kell menni, arra fele van az adó. A kezünkbe került, kölcsön kapott használt készülékeik nagyon stabil, gyári kivitelezésűek voltak, és súlyosak. Néhány darab csere-bere folytán került hazai rádióamatőrök kezébe is. A készülékekhez füzetben foglalt leírás is tartozott.

Ezzel a rövid, ám korántsem teljes összefoglalóval az volt a szándékom, hogy a gyűjtők köreiben található készülékekről, történetükről átadjak információkat, melyeket részben személyesen tapasztaltam, részben rádióamatőr barátaim által pontosítottam. Egyben szeretném a figyelmet ráirányítani azokra az esetlegesen előkerülő készülékekre, melyek nem valamelyik neves hazai cég gyártmányai, és nem is műsorvevők, viszont rádiós történelmünk egy időszakában jelentősen hozzájárultak a rádiózás, a rádiós ismeretanyag népszerűsítéséhez. Helyük van gyűjteményünkben.


Amennyiben valakit a hazai rádió iránymérés helyzete (mai nevén: rádiós tájékozódási futás) érdekel, mindenféle témakörben (műszaki ismeretek, versenyszabályzat, versenyeredmények, stb...) megtalálja a szükséges anyagokat a www.ardf.hu oldalon. Befejezésül köszönetet mondok a pontosító információkért HA5DB Kollár Ernőnek, HA5FM Koroknay Istvánnak, és HA7WM Tarkovács Sándornak, továbbá a BKV Rádióklubnak, a MOM Rádióklubnak, Tungsram Rádióklubnak, és a Rádiótechnika újság szerkesztőségének, hogy féltve őrzött muzeális értékű készülékeikről fotókat készíthettem.

Fűry Nándor HG5VR
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2012.11.23