Látogatás a Magyar Rádióban

A novemberi közgyűlés után látogatást teettünk a Magyar Rádióban. A mintegy 15-20 fős csoport először a szépen elrendezett múzeumot tekintette meg. A múzeum részben korabeli rádiókészülékekből, másrészt stúdiótecnikai berendezésekből áll. Sajnos anyagi leetőségeik korlátozottak, így sok berendezés még restaurálásra vár, szintúgy, mint maga az épület. A látogatás második fele a jelenbe vitt bennünket: a 6-os és a 20-as stúdiót látattuk, a ozzátartozó tecnikai berendezésekkel együtt. A kalauzunk részletekbe menően ismertette a látottakat, így szerencsére egy kisebbfajta szakmai eszmecsere is kialakult. A osszúra nyúlt látogatás végén a Petőfi Rádió adásszobáját nézettük meg, aol a számítógépes rendszer biztosította az „élő" műsort. Még egyszer köszönjük a leetőséget, kellemes élménnyel leettünk gazdagabbak.

A képeken a következők látatók:

1. Pilips „Csoda" kapcsolás alapján épített rádiókészülék.
2. Orion és Telefongyári készülékek.
3. STM 810 Stúdiómagnó.
4. ordozató mikrofonerősítő.
5. Orion 299 zeneszekrény.
6. A 6-os stúdió.
7. Digitális keverőasztal a 22-es stúdióban.
8. Volt, aki ki is szerette volna próbálni a keverőasztalt.
9. Innen megy a Petőfi Rádió műsora.
10. Az adást vezérlő számítógépek monitorai.

Irázi Sándor Budapest



RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2010.4.6