Évfordulók

135 éve született

Faragó Géza
Budapest, 1877. június 25. - Budapest, 1928. szeptember 23.

Festő, grafikus. A magyar szecessziós festőművészet, a plakátművészet, a karikatúrarajzok, s a színházi díszletek tervezésének jeles mestere. Tanulmányait Párizsban végezte. Hazatérve a szolnoki művésztelepen Fényes Adolf mellett, majd 1910 körül a kecskeméti müvésztelepcn Iványí-Grünwald Béla körében alkotott. Szívesen örökített meg vidám, humoros jeleneteket, mestere volt a karikatúrának, sokat tett a plakátmüvészet alkalmazott grafikai szintű és európai színvonalon történő meghonosításáért. 1914-ben plakátkiállítása volt Berlinben. Négyszer volt kiállítása a Nemzeti Szalonban: 1900-ban, 1910-ben,1923-ban és 1928-ban. Az 1910-es kiállításon plakátjait és saját festményeit (tájképeit, figurális kompozícióit) együtt állította ki, s a közönség körében nagy sikere volt, erről beszámolt a Nyugat művészetkritikusa. Lengyel Géza is. A legnagyobb sikert plakátjaival és színpadi díszleteivel aratta. 1910-től 1915-ig a Király Színház, később a Fővárosi Operettszínház, majd az UFA-filmgyár szcenikusa volt. Magyar lakodalom című, általa írt és díszletezett balettjét Londonban egy évig játszották

„Karcsú nő macskával lámpafényben "


Az elhíresült „Macskás nő" plakát megérdemli, hogy külön emlékezzünk meg róla. Annak a néhány - művészi szempontból kiemelkedő - TUNGSRAM plakátnak az egyike, amely a magyar plakátművészetről szóló szinte mindegyik kiadványban helyet kapott. 1912-ban készült, most is több tucat helyen idézik, vagy kínálják valamelyik változatát a különböző galériák megvételre. Igen sokféle változatban fennmaradt. A művész Faragó Géza a plakáttervet eredetileg festményként - kékes, lilás háttérrel - készítette el. Az a hír járta, hogy a „bukjelszoknyás" nőalak nagyon hasonlít az Egyesült Izzó akkori vezérigazgatójának, Aschner Lipótnak a feleségére.

115 éve született

Bottlik József
Budapest, 1897. május 5. - Budapest, 1984. augusztus 3.

Tervezőgrafikus. 1913: Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola (rövid ideig, nem fejezte be) tanulója. 1919-től sokat foglalkoztatott plakáttervező, szakterülete a kereskedelmi grafika. 1924-65 között az Orion arculat- és plakáttervezője. 0 tervezte az Orion 3 fejes emblémáját 1924-ben. 1933-35 között Berlinben dolgozik, politikai és filmplakátokat tervez, majd Londonban a News Review címlaprajzolója. Az 1940-es évek elejétől ismét Budapesten élt és dolgozott.


Kezdetben a plakát populáris hagyományaiból merít, majd az expresszionizmus és más avantgárd irányzatok elemeinek beolvasztásával az 1920-as évek folyamán az art deco jeles hazai képviselője lett. A háború közeledtével megváltozott reklámstratégiák hatására ismét populáris elemek jelennek meg műveiben, a naiv anekdotázást ekkor patetikus, szónokias megoldások váltják fel, a modern ipar hirdetett alkotásait klasszikus idézetek vagy népies motívumok illusztrálják. 1945 után visszatér a modem, tömör, tárgyszerű reklámeszközökhöz.

100 éve született

Bozzay Dezső
Répceszentgyörgy, 1912. május 23. - 1974. november21.

Formatervező. 1931-34: az Iparművészeti Iskola belsőépítész szakán tanult, mestere Kaesz Gyula. 1936-ban, németországi tanulmányúgát követően szerzett építő-iparművész diplomát. Építészeti és bútortervezéssel ezt követően nem foglalkozott. 1937-től a Philips Művek budapesti gyárában, amelynek munkájába már diákként bekapcsolódott, rádiókat, zeneszekrényt, gramofont, sőt plakátokat, nyomtatványokat is tervezett. Mellette a Siemens, illetve a Vadásztöltény-Gyutacs és Fémárugyár is foglalkoztatta. Munkáit a Bauhaus-stílust felváltó lendületes, a puha-organikus alakzatokat az art deco festőiségével érvényesítő megformálás jellemzi. Magyarországon tekinthető az első hivatásos designernek. Életművében a híradástechnikai készülékek dominálnak, mellettük azonban számos tárgyféleséggel találkozunk.

Főbb művei:

  • Olympia rádió 1939 Néprádió
  • 1949 Pajtás-Jóbarát-Mestermű rádiócsalád
  • 1950 főnöki telefon 1955 Légpárnás köszörű
  • 1957 Biotherm elektromos hőmérő. Körtelefon
  • 1957-58 Négytengelyes vasúti étkezőkocsi [Kaesz Gyulával és Hornicsek Lászlóval]
  • 1958 Duna TV [Kovács Mihállyal]
  • 1959 Néptelevízió • AT511 és 611 televíziók [Kovács Mihállyal] 1965 kétcsuklós villamos [Lengyel Istvánnal]
  • 1967 Fcnytorony [Baumann Sándorral].

******
Események

1987. május 23. III. műsor - Bartók adó nevet kapja. Ez alkalommal a reggeli órákban a Kossuth, Petőfi és a Bartók műsorait összekapcsolták és közös ünnepi műsort sugároztak.

******

Helyreigazítás:

A 82. számban hibásan jelent meg elgépelés miatt. Helyesen:
"... 1888-ban sikerült először elektromos hullámokat előállítania, ami a rádiózás alapja...."

Források:
Összeállította: Perneky Sándor, Verőce - pernekv@oregradiok.hu www.oregradiok.hu, www.radiomuzeum.hu

RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu
Dokumentumok :: Évfordulók, Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2012.11.23