A »Csoda4« és más új kapcsolások

> Csoda 4

Örömhírt közölhetünk kedves olvasóinkkal! Laboratóriumunk hónapokon keresztül új, nagyteljesítményű, modern vevőkészülékek szerkesztésével foglalkozott és ennek a hosszas és alapos munkának eredményét egy új könyvünkben fogjuk összefoglalni, amely fenti címmel a közeljövőben fog piacra kerülni.

»A Csoda 3 és más Kapcsolások «című tavalyi könyvünk alapján sok ezer amatőr épített készüléket és minden öndicséret nélkül állapíthatjuk meg, hogy ennek a könyvnek szép sikere volt. A» Csoda 3 és más Kapcsolások «című könyvünkkel kapcsolatban beérkezett levelezésünket áttekintve, olvasóközönségünk minden kívánsága feltárul előttünk. Éppen ez a tekintélyes levéláradat, amelyet tavalyi könyvünk megjelenése olvasóinkból kiváltott, nyújtott nekünk módot arra, hogy a jelenleg sajtó alatt levő könyvünkben az olvasóközönség minden kívánságával számoljunk és hogy mindazon hiányosságokat, amelyek első könyvünkben még észlelhetők, itt pótoljuk. Ezt természetesen igyekeztünk is megtenni és reméljük, hogy célunkat sikerült elérnünk.
Új könyvünk nagyjából a tavalyi könyv mintájára készült. Azon változtatni nem lett volna tanácsos, mert a régi rendszer nagyon jónak bizonyult. Hogy a leírt készülékek házi elkészítését a lehetőségig megkönnyítsük, a magyarázó szöveget kibővítettük, úgyszintén a fényképek számát is, ahol ez szükségesnek látszott.

Az összes készülékek leírásához ez alkalommal is az eredeti nagyságú huzalozási rajzokat, az amatőrök által jól ismert» szabásmintákat «mellékeltük. Itt sem takarékoskodtunk hellyel, ha az érthetőség úgy kívánta, ugyanazon készülékről 3—4 eredeti nagyságú rajzot is közöltünk.

Minden készülékhez az összes szükséges alkatrészeket felsoroltuk és ezek megközelítő árát is feljegyeztük, úgyhogy az olvasó már előre is végezhet kalkulációt.

Nagy súlyt helyeztünk arra, hogy a rajzok mindenben egyezzenek és az építő amatőr előtt kétes kérdések ne merülhessenek fel.

Reméljük, hogy új könyvünk az amatőrök körében hamar el fog terjedni és hogy annak a fárasztó munkának, amelyet e könyv elkészítésére fordítottunk, meglesz a kívánt eredménye. Ezt annál is inkább remélhetjük, mert a laboratóriumunkban elkészített készülékeket helyben és vidéken kipróbáltuk és azok kiválóságáról minden alkalommal meggyőződtünk.



RMK Nosztalgia Rá dó Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádó Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu

Dokumentumok :: <1930, Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2009.10.12