Simfonija 003, egy „elvtárs” az aranykorból

Írta: Török József

A zeneszekrényt egy idős barátomtól kaptam, aki a 70-es években Szovjetunió valamelyik egyetemén dolgozott és hazahozta ezt a csodálatos berendezést. Nemrégen kisebb lakásba költözködött és felajánlotta nekem. Elfogadtam. Teljes csőgarnitúra és tartalék hangszedő fej tartozik a készülékhez.

A kapcsolási rajz önmagáért beszél. Feltűnhet, hogy nem az a tipikus „orosz” rajz, ennek az a magyarázata, hogy a termék Lettországban készült: Radio with record player. Simfonija 003 (Tip CPL-B). Hight class. Model 1971. Riga "Popov" Radiotechnika Works. Latvia.

Mikor hazavittem, rögtön bekapcsoltam és láss csodát: működött és szólt! Persze voltak kisebb-nagyobb hibák. Az egyik hangfalban a mélyhangszóró nem szólt. Szakadt volt a lengőtekercs. Újratekercselve kifogástalan lett.
A hangerő szabályozó potenciométer igencsak kontakthibás volt. A kettős tengelyű (koaxiális) poti, ami még hálózati kapcsolót is tartalmaz, jószerivel pótolhatatlan. Így maradt a kontakt spray, ami csodát művelt. Szerencsére a poti nem zárt, fújkálásnak nem volt akadálya.

Bekapcsoláskor az anódfeszültség magasra szökött, majd a csövek felizzásával a névleges értékre csökkent. Mivel az anódfeszültség egyenirányítását egy szelén kocka és nem egyenirányító-cső végzi, ez érthető is. Ezért egy kis panelra építettem egy késleltető kapcsolást, ami az anódfeszültséget kb. 40 másodperc után kapcsolja rá a készülékre.

A kapcsolás:

A 70-es évek első felében megszokott kapcsolásról van szó, ebben az időben a világon szinte mindenütt ez volt a menő. Az AM rész egy nagyfrekvenciás előerősítővel indul, majd a keverő+oszcillátor fokozat következik. A KF jel ezután egy kétfokozatú – FM KF-el közös – erősítőre kerül, majd ezután következik a demodulátor és AFC fokozat.

Az FM rész a hangoló-egységgel (tuner) indul és az AM KF-el közös középfrekvenciás fokozattal folytatódik, amit az aránydetektor követ. Sajnos az FM rész a régi OIRT normán működik, így manapság már csak egy keverőelőtéttel hallgatható.
Az FM adók programozhatóak! Az U-5 Blok AP egység gondoskodik a pontos frekvenciára állásról.

Itt kell szót ejteni a sztereó dekóderről, ami megint valami „orosz” szabvány szerinti lehet, amit észre lehet venni az az, hogy „nem működik”! A korai germánium tranzisztoroktól nem is lehetne elvárni valami nagy minőséget, minden esetre a rádió monóban szépen szól. Majd egyszer kicserélem IC-s dekóderre, amit a viszonylag nagyméretű fémdobozban feltűnés nélkül el lehet rejteni.

A hangfrekvenciás fokozatok a hangerő- és hangszín szabályozó résszel kezdődnek. Ezt követi a teljesen hétköznapi ellenütemű végfokozat, ami a kisméretű kimenő trafók ellenére viszonylag jól szól.
A tápegység – mint már említettem – szelénkockás egyenirányítót tartalmaz, a trafó szép nagy, melegedés hosszú hallgatás után sem jelentkezik. Az elektrolit kondenzátorok a mai napi jók, brumm nem hallható.
Hogy sok mélyhang van, az a hangfalaknak köszönhető, melyek minden „ízükben” sugározzák azt. A dobozok ugyanis 5 mm-es furnér-lemezből vannak megépítve és már közepes hangerőnél is igencsak rezegnek. Hát ilyet sem láttam (és hallottam) még!
Végére hagytam a lemezjátszót, ami egy hétköznapi görgős mechanikával és kristályos pick-up-al rendelkező szerkezet, ami az elvárásoknak megfelelően szól.

Hát ennél többet nem is lehet mondani az „elvtársról”. Ha megnézzük az alább felsorolt műszaki adatokat, nem is lehet sokat elvárni tőle: nem az a „high-end”, de annyira nem is rossz! Sokáig hallgatni azonban nem kívánatos! Csak gyönyörködni szabad benne!

Műszaki adatok:

Csövek: 6N3P, 6Zs1P, 6I1P, 6K4P 3db, 6H2P 2db, 6N2P 3db, 6P14P 4db, 6E1P, 6F5P.
Hullámsávok: AM: hosszú, közép, rövid (25m, 31m, 41m, 49m), FM 65,8-73 Mhz
Érzékenység: AM: 30 mikro Volt, FM: 2,5 mikro Volt
Sztereó csatorna elválasztás: 60 dB
Frekvencia átvitel: AM: 40…7000 Hz, FM: 40…15000 Hz
Zenei teljesítmény csatornánként: 4 Watt
Hálózatból felvett teljesítmény: 130 Watt
Súly hangfalak nélkül: 37 kg

Kapcsolási rajz: http://www.rw6ase-dok1.narod.ru/arhiv/simfonija003sx.djvu

Simfonija003.pdf Simf009_tj.gif








Dokumentumok :: Fényképalbum
2011.2.6